Tápiómenti levelezőlista archívum
  2024.04.18
 TAVCSO archívum 
 MCSE 
 levelezőlisták 
Dátum: 2003-01-04 13:54:06
Feladó: Nagy Tibor
Tárgy: Hama 114/900
Sziasztok,

Hazahoztam, megvan. Már egy hónapja... Tegnap este végre olyan idő volt,
hogy ki tudtam vinni az udvarunkba egy próbára.

Elnézést, pontosítok: már reggel is ki tudtam próbálni, igaz, csak a
szobám (nyugatra néző) ablakából. A Jupiter volt a célpont, mind a négy
Galilei-hold látszott és ha nagyon meresztgettem a szemem, akkor a
Jupiteren két halványbarna felhősávot is láttam. Tovább nem folytattam a
megfigyelést, mert indulnom kellett dolgozni és már világosodott is.
Pedig a Vénuszt még megnéztem volna... folyt. köv. este.

Az esti "akció" 2003. jan. 3.-án 18:30-tól 20:30ig tartott (CET).
Helyszín: Nagykanizsa

Első célpontom a Szaturnusz volt, azzal a nem titkolt céllal, hogy látok
mellette mást (pl. az M1-et) is... Hát ez nem jött be. Mondjuk,
csodálkoztam is volna...

Ekkor a 20 mm-es okulár volt benne, ez szép, éles képet adott. A gyűrű
jól felismerhető volt, egyértelműen látszott a rés a bolygó és a
gyűrűrendszer között. Látszott két apró pötty is a bolygó mellett, az
egyik a Titan volt, a másikat nem tudtam egyértelműen azonosítani, mert
abban az időpontban két hold is tartózkodott ugyanabban az irányban
(Rhea, Tethys).

(A holdak pozicióját ezután "tudományosan" - rajzban, dátummal -
rögzítettem a "kalendáriumban", (2003-as Csillagászati évkönyv) a 112.
oldalon található ábrára.)

A 12 mm-es okulár egy kicsit "közelebb hozta" a bolygót, de újabb
részleteket nem láttam. A 12 mm-es alá betett 2x Barlow-val végül
elértem a távcsövem ésszerű teljesítőképességének a határát.

Van egy 4 mm-es okulár is a készletben, de ezt nem érdemes használni,
mert nagymértékben lerontja a távcsőről eddig alkotott véleményt... :))

Következő célpont a Fiastyúk volt. Ezt csak a 20 mm-es okulárral néztem
(45x), de még így sem fért bele az egész. Ekkor tűnt fel, hogy a
fényesebb csillagok körül valami ködösség látszik. Gyorsan visszaálltam
a Szaturnuszra, az is ködös! Párásodásra gyanakodtam és megtöröltem az
okulárt. A ködösség elmúlt a Szatyorról, vissza a Tyúkanyóhoz, megint
ködös! Lehetséges, hogy valóban AZT a ködösséget láttam?

Időközben az Orion is a háztetők fölé ért, így rátérhettem az
Orion-ködre. Szép fényes pacát láttam, az Orion-trapéz viszont csak
három csillagból állt. Megnéztem nagyobb nagyítással is, de így sem
tudtam meglátni a negyedik tagot.

Mivel a Jupitert már reggel meglátogattam, így nem vártam meg és
beköltöztem a szobába...

Kb. ennyi az első észlelési tapasztalatom ezzel a "híres" távcsővel.

Összegezve: jobb, mint az eddigi távcsöveim, de úgy sejtem, hogy egy
jobb okulár nem ártana neki. A keresőt már az elején lecseréltem egy
nagyobb darabra, mert amit hozzá adtak, az elég vérszegény volt...

Kérdésem is lenne: megoldható-e, hogy egy közös észlelés ("mini
távcsöves találkozó") keretében tapasztalatokat és okulárokat :)
cseréljünk? Persze most (a távolság miatt) főképp a Nagykanizsa-környéki
kollégákra gondolok. Elsősorban azt szeretném megtudni, hogy érdemes-e
egy jobb okulárba beruháznom, vagy az nem sokat segítene?...

Bocs a hosszú levélért és B.Ú.É.K. mindenkinek!

ACSÜ:
--
Tibcsi(R) - kistee1@axelero.hu
Vissza

  

Index | Aktuális hónap (2024-04)