Tápiómenti levelezőlista archívum
  2024.03.29
 TAVCSO archívum 
 MCSE 
 levelezőlisták 
Dátum: 2001-09-06 11:00:47
Feladó: ~
Tárgy: 156/820-as Newton
Sziasztok!

Szeretném megosztani veletek új, 156/820-as, Bozsoky János féle newtonom
tesztelésekor szerzett tapasztalataimat. A tesztre Polgárdiban került sor.
Az egész napos melegfront után estére frankón beborult, és nem is gondolta
senki, hogy ez javulni fog. (Mint mindíg, ha az ember új távcsövet vesz...)
Majd éjjel 2-felé lassan szakadozni kezdett a felhozet, igy János elvégezte
az utolsó simításokat a távcso jusztírozásán. Ennek végeztével hamar a
Perzeusz ikerhalmazra löktük a csövet, és megállapítottuk, hogy az optika -
Jani szavaival élve "nagyon trágya, hulladék". Még a látómezo leg szélén is
pontszeru maradt minden csillag, pedig egy sokat gyalázott soligor okulárral
néztük! Fantasztikus látvány volt a két nyílt egy látómezoben.

Már ekkor lehetett sejteni, hogy nem akármi fog még rám várni. A Cassiopeia
nyilthalmazai után megnéztük még a Líra gyurusködöt, mely már a leg kisebb
nagyítással is lukas volt, valamint ovális, és nagyobb nagyításnál
inhomogénnek tunt, ja meg rózsaszínunek - egyértelmuen. Az M27-es PL,
szintén meggyozo látvány volt, de az ido közben haladt, és így lassan
feljött a Szaturnusz, és a Jupiter is.

Azt, hogy mit tud ez a távcso, csak ekkor tapasztaltam meg. A Szaturnusz kb
45 fok magasan járhatott, amikor egy Intes 2,4*-ezo és egy 6mm-es Celestron
okli segítségével 380*-os nagyításon teszteltünk tovább. A Szaturnuszról, -
ha hiszitek, ha nem - penge éles képet adott a kis newton. A cassini rés
körbefutott, de Jani még az enche rést is látni vélte ekkora nagyításnál. A
bolygó korongján is elkülönítheto volt számos zóna. Ugyan ezzel a
nagyítással vettük célba a Jupitert is, de alacsony horizont feletti
magassága miatt itt a kép jóval elmosódottabb volt 380*-sal. Így meg kellett
elégednünk pusztán az 5mm-el LV és a 6mm-es cele oklik  alkalmazásával.

(megjegyzem, hogy a jóval drágább - 2*, pontosan - Lv okli nem adott olyan
kontrasztos képet, mint a celestron)

Szóval a Jupiter sem kerülhette el a végét! A fö sávok mellett rengeteg
részletet mutatott a távcso. Azzal kezdte, hogy a Neb-et kapásból
kettébontotta...... Észlelheto volt a GRS, és tényleg sok sáv, illetve zóna,
melyek nevét persze nem tudom, de sokan voltak.

Még persze egy Vénuszra is maradt ido napkeltéig, de ami megdöbbentett, az
már itthon, pesten történt.

Persze mindenki kiváncsi volt az új csövemre, ezért szürkületkor
kiállítottam a kertbe. (Angyalföld) Amint azonosítható volt a Herkules,
rögtön rálöktem a csövet az M13-ra. Lássatok csodát: olyan szinten bontotta
egy 20mm-es soligor oklival, hogy át lehetett volna köpni rajta! Pedig az ég
még nem is volt teljesen sötét...

Hála Janinak, - aki nem szereti, ha Mesternek hívják - olyan távcsövem van
amit nagyon szívesen összemérnék egy hasonló Vixennel, hátha kiderul, mitol
kerül az 400.000Ft-ba.

Ha valaki kiváncsi lenne, és a saját szemével szeretné látni mit tud a
csövem, akkor szívesen állok bárki rendelkezésére egy közös észlelésre.

Jó eget, és sok észlelést kívánok: Heidrich Gábor
Vissza

  

Index | Aktuális hónap (2024-03)