Tápiómenti levelezőlista archívum
  2024.10.22
 TAVCSO archívum 
 MCSE 
 levelezőlisták 
Dátum: 2001-07-20 17:44:51
Feladó: Bozsoky János
Tárgy: gyerektabor 2
Sziasztok!

    Második alkalommal hívtak meg Kadarkútra a csillagásztáborba (2001.07.
18/19) előadást és távcsöves bemutatót tartani. Mint mindíg, most is
időjárásilag szerencsénk volt. Gyönyörű tiszta égbolt hajnalig! A tábor 3x 1
hetes és mindíg teljesen lecserélődnek az emberek, a nevelőket is beleértve.
Az első turnusban "csak" 273 fő vett részt most 300 fő volt a létszám. A
csillagászati előadást, melyet rövid alapdolgok elmondásával kezdtem a
szabadon történő kérdés/válaszolás követte. A korosztály a 2 éves kortól a
70 évesig bezárólagosan alakult. Természetesen javarészt 85%-ban  8-16
évesek voltak. A sötétedést végigszemléltük és a közben megjelenő fényesebb
csillagok neveit tanulhatták meg a gyerekek, a megjelenő csillagképekkel
együtt. Aminek nagyon örültem, az az volt, hogy szó szerint értelmes
kérdéseket tettek fel a gyerekek. A táborban a Kossuth rádió egyik vezető
munkatársa is részt vett és Ősszel adják majd le a tábor anyagát.
    Amikor teljesen besötétedett a résztvevők egy 150/600 RFT sgítségével
belepillanthattak a Tejútba és a Nyilas csilagkép és környéki
gázködök/nyílthalmazok látványában gyönyörködhettek. A kitartóak hajnali 1
óra körül az Andromeda galaxist és az Iker-halmazt is láthatták. Mondanom
sem kell, hogy mekkora sikert aratott az ég alatt történő bemutatás és
észlelés. A száraz elmélet tanulása közben az iskola padok mögött majd
felevenítik a gyerekek a látottakat.
    Az amatőrködés egyik nagy öröme, mások megörvendeztetése.

Üdvözlettel: János
Vissza

  

Index | Aktuális hónap (2024-10)