K. MZs!
Marsden halála nagyon megrendeített - már csak azélrt is, mert hiszen
kortársak voltunk -, hiszen egyike volt azoknak a nyugati
szakcsillagászoknak, akik szívélyes kapcsolatba léptek a hazai amatőrökkel.
Amikor 1959-től elkezdtünk a budapesti Urániából üstökös-fányméréseket
küldeni, nem csak bekerültek az észleléseink az IAU körlevelekbe, de (talán
Fred Whipple ajánlására) az új üstökösökről tőle kaptunk gyors közléseket.
Ezeket az előzetes koordináta táblázatokat nem tudtuk volna hivatalosan
előfizetni, de valahogyan mégis bekerülétünk a nyílvántartásba. Akkor ez
nagy szó volt, mert csak az MTA Csillagvizsgáló kapta meg a körleveleket.
Amig rendszeresen elküldtük a fénybecsléseket, mégis j9öttek ingyen
körlevelek.
Később azután mégegyszer kapcsolatba került, akkor már közvetlenül Kulin
Györggyel is, amikor az "elveszett", ill. többszörösen felfedezett
kisbolygók adatait keresgélte össze.
A régi "Csillagos Ég", "Természettudományi Közlöny" és az első "Föld és Ég"
számokat átlapozva látható, hogy eléggé gyakran hivatkoztam az üstökös és
kisbolygó hírekben a számításaira.
Ma már ez is csak emlék.
Üdv: Lajos
----- Original Message -----
From: "Mizser Attila"
To: "Változócsillag-észlelők fóruma"
Sent: Friday, November 19, 2010 7:49 AM
Subject: Re: [Mira] BRIAN G. MARSDEN (1937-2010)
Elizabeth minden sora igaz. Örülök, hogy
személyesen ismerhettem Brian Marsdent.
Az amatőrökkel végtelenül szívélyes
kapcsolatot ápolt, nagyon sok amatőr fényességbecslése
megjelenhetett az IAUC-ban (nóvák, kataklizmikusak,
R CRB-k, aztán meg üstökösbecslések), és még
ma is így van ez.
Mzs
> Brian was a strong believer in the potential and power of amateur
> astronomers, and a real supporter of their serious efforts and
> contributions. From the 1960s on, he was a very good friend of the AAVSO
> and a close colleague, often asking for assistance to confirm or refute
> a discovery report before issuing an announcement, request follow-up
> observation information, or check on the behavior of a star in assessing
> a report made to the CBAT. |