Tápiómenti levelezőlista archívum
  2024.03.28
 LEONIDAK archívum 
 MCSE 
 levelezőlisták 
Dátum: 2006-09-08 09:33:36
Feladó: Szöllősi Attila
Tárgy: Holdfogyatkozás_Kecskemétről
Sziasztok!

Reményekkel telve készülődtem a tegnap esti részleges Holdfogyatkozás
megfigyelésére.
A megfigyelést már a holdkeltekor szerettem volna megkezdeni, mert az
előrejlezések szerint ekkor a Hold már 30 perce bent ját a félárnyékban.
A helyi napnyugta (egyben holdkelte) előtt (17:11 UT) már egy órával
megérkeztem a szokásos megfigyelő helyemre, amit a helyiek Tesco-pusztának
hívnak (Északi szélesség 46 56 19.4 , keleti hosszúság 19 38 43.3, 131m) .
Még ragyogó napsütésben felállítottam a távcsövemet. A Nap és a
parallaktikus távcsőállványom segítségével megbecsültem a holdkelte várható
helyét a horizonton, majd ennek figyelembevételével rögtön arréb is cipeltem
a műszeremet, hogy elcsíphessem a holdfelkeltét. A kiszámított holdkelte
időpontjában a binokulárommal vizslattam a horizontot és helyezkedtem
balra-jobbra, hogy a fák rései között minél hamarabb megpillanthassam.
A szerencsés helykiválasztásnak köszönhetően 17:16 UT-kor már
megpillanthattam a felkelő Holdat, éppen két fa közötti résben. Rögtön
nekiálltam a 80/600-as Skywatcher ED apo-val fotózni, miközben a
főmüszeremmel, a 235/2350-es Celestron Schmidt-Cassegrain-el a Holdat
figyeltem, látom e nyomát a félárnyéknak.
A planetáriumi programok megmutatták, hogy 17:17 és 17:23 UT között a 83
Aquarii a Hold északi pereme mellett halad el rendkívül közel. Próbáltam a
főtávcsövemmel megpillantani a csillagot, de a kis horizont feletti magasság
és a telihold közelsége miatt nem látszódott belőe semmi.
Elöszőr 17:25 UT-kor érzékeltem rendkívül bizonytalanul a félárnyék nyomát a
Holdon, de csak 17:35 UT-kor voltam igazán biztos a látványában.
Folyamatosan fényképeztem a Holdat, majd miután láttam, hogy a távcső
helyének kiválasztása már nem olyan szerencsés, mint amilyen 20 perccel
azelőtt tűnt, az egész cuccot még 3 m-rel arrél cipeltem, hogy a Hold
fényképezését nem zavarják a fák belógó ágai, levelei.
Az umbra első érintése 18:05:01 UT-kor következett be a megfigyelésem
szerint (73x nagyítás és holdszűrő). Az teljes árnyék határvonalát a
szokásosnál nehézebb volt meghatározni, a penumbra eléggé diffúz volt. Az
idő előrehaladtával a Hold egyre nagyobb része merült bele a teljes
árnyékba. Az umbrában jól kivehetők voltak a Holdfelszín rétegei. Talán a
kis horizont feletti magasság miatt, de az umbra színe inkább a barnás,
barnás-vöröses színt ütötte meg.
Figyelemmel kísértem a Hold előrejelzett csillagfedéseit is a fogyatkozás
alatt. 18:40 UT környékére egy 7,4 magnis csillag (XZ 3394) kilépésének
megfigyelésével próbákoztam meg, de csak 3 perccel az előrejelzett
kilépésnél később vettem észre a csillagot, a Holdperemtől már ívpercekre.
El sem tudom képzelni, mekkora távcső kell ahhoz, hogy egy ilyen fényességű
csillag kilépést teliholdkor meg lehessen figyelni, annyira halvány volt még
akkor is, amikor már jócskán eltávolodott a ragyogó Holdkorongtól. A
következő célpont a SAO 146524 (8.3 mag) volt. Láttam ahogy közeledik a
Holdkoronghoz, ráadásúl pont az árnyékban levő résznél közelítette meg a
Hold peremét. Figyeltem, ahogy egyre közelebb és közelebb kerül a Holdhoz.
Lenyügöző látvány volt a barnás vöröses Holdperem mellett. A csillag csak
nem akart egy pontnál közelebb kerülni a Holdperemhez. Ekkor villant be,
hogy pont erről a súroló csillagfedésről leveleztünk az OKKULT listán még a
fogyatkozás előtt. A fedés határvonala Kecskeméttől 80 km-re húzódott, esély
se volt rá, hogy elfedje a Hold. Viszont amikor a Holdhoz legközelebb volt a
csillag, pont ott volt, ahol az umbra legmélyebben behatolt a Holdkorongba.
Mintha a csillag "sugározta" volna be a fényes Holdperemet a sötét umbrával.
Időközben már a maximális fázist is továbbhaladta az idő. A Holdkorong végig
a fogyatkozás alatt érezhetően vibrált, nagyon nyugtalan volt a légkör, a
fel-fel támadó szél néha kicsit beremegtette a távcsövemet is, inkább csak a
fotózást tette bizonytalanná.
A Holdfelszínt teliholdkor megfigyelni egy ekkora (23.5 cm-es) távcsővel
megfigyelni kész vizuális terror. Vagy nagyobb nagyítást használtam a
Holdfeldszín részleteinek megfigyeléséhez, vagy feltettem egy Holdszűrőt az
okulár elé.
A teljes árnyék utolsó érintése a mérésem szerint 19:37:05 UT-kor
következett be (73x nagyítás és holdszűrő).
Érdekes volt látni, hogy 1 órával a Holdfogyatkozás után már árnyékos
krátereket lehetett megfigyelni a Hold pereménél. Nagy nagyítással (4-500x )
élvezetes volt a laposan látszódó kráterek és tengerek között barangolni.
A fényképezőgépem szerint 175 felvételt készítettem a fogyatkozásről a CANON
EOS 300D-vel, a legsikerültebb felvételeket majd a honlapomon publikálom.

Legközelebb fél év múlva, 2007. március 3-án lesz Holdfogyatkozás.
Vissza

  

Index | Aktuális hónap (2024-03)