Sziasztok!

Hosszú és hideg éjszaka után vagyunk.
Kedden még eléggé reményvesztett voltam, mert úgy tűnt, nem tudok autót
szerezni szerda estére, amivel a távcsövemet szállíthattam volna.
A Kiskun fórumon közzétett felhívásomra ketten is jelentkeztek, így nagy kő
esett le a szívemről.
Tegnap eset 17:00 UT-kor Boromissza Feri és kedves neje megjelentek autóval
nálam és a távcsövemet kivittük a napközben felderített megfigyelőhelyre.
Relatíve gyorsan (kb. 45 perc alatt) összeállítottam a távcsövemet, majd
ráállítottam a Procyonra vezető és keresőtávcső párhuzamosítás céljából.
Belenézve a távcsőbe rögtön láttam, hogy komoly gond van.
A távcső kollimációja teljesen csapnivaló volt. Mivel már csak percekre volt
a csillag a Szaturnusz gyűrűitől, pánikszerűen próbáltam korrigálni a
kollimációt. Sikerült is sokkal jobb képet kapni a távcsővel, mint percekkel
előtte, de még távol volt a tökéletestől.
Gyorsan visszaálltunk a Szaturnuszra kb. 18:40 UT-kor és még éppen el tudtuk
kapni a csillagot a gyűrű pereménél. Elég nehéz volt észrevenni, úgy tűnt,
mintha egy kis dudor lenne a gyűrű szélén. Ezután már teljesen összeolvadt a
csillag fénye a gyűrűvel.
Sokáig tanakodtam, hogy megpróbáljam e még állítani a kollimációt a
távcsövemen, de az több problémát okozott volna, mint amit megoldott volna.
Inkább vártunk arra, hátha a Cassini résben kibukkan a csillag. Az előre
jelzett időintervallumban alaposan szemügyrevettük a Cassini rést.
Boromissza Feri és én is látni véltük a csillagot a Cassini résben,
mindketten úgy láttuk, mintha egy ponton megszakadt volna a Cassini rés
sötét nyomvonala, de egyikünk se merte határozottan állítani, hogy a csillag
valójában ott van, nagyon bizonytalan volt a látvány. Még azután se voltunk
benne biztosak, hogy mindketten hasonlóan írtuk le a látványt.
Nem sokkal később befutott harmadik expedíciós tagként Hölczl Attila. A
Szaturnusz korong érintéséig még volt időnk, így elkezdtünk egy-két mélyég
objektumot megfigyelni. A megfigyelés közben már érezni lehetett, hogy
távcső egyre nehezebben visel a hideget. A rekord hőmérséklet az
éjszaka -15.7 Celsius fok volt, néha felmelegedett -15.4 fokra a levegő. A
megfigyelő helyünk mellett az éjszaka zavaróan sok autó haladt el és a
lámpáikkal rendszeresen elvakították a sötéthez (és hideghez) alkalmazkodott
szemünket.
A csillag bolygó-korong érintésénél visszaállítottuk a távcsövet a
Szaturnuszra, de nem sikerült megfigyelni a csillagot.
Miután már egyre zavaróbb lett a kollimációs problémája, megpróbáltam a
távcső segédtükrét rendesen beállítani. A próbálkozásom eredménye az lett,
hogy egyrészt a korrekciós lencsére a kezem által kipárolgott pára ráfagyott
(kesztyűben nem éreztem a csavarokat), valamint még talán rosszabb is lett
az eredmény, mint amilyen is volt. Egyszóval teljes kudarc.
Inkább visszaállítottuk a Szaturnuszra a távcsövet és vártuk a kilépést.
Végül megpillantottuk a csillagot a Szaturnusz korongja mellet, de ekkor már
jócskán eltávolodott a korongtól, ráadásul ekkor jöttünk rá, hogy először
még rossz irányban is kerestük.
Az este záróakkordjaként még a távcsőállványom (HEQ5) elektronikus
finommozgatása is befagyott (illetve inkább a kenőanyag a csigakerekeknél),
de az óragép még ezután is működőképes maradt.
A távcső szétszerelésekor észrevettük, hogy minden fedetlen optikai
felületen jégkristályok nőttek, a kereső távcsövem és a 50/540-es Zeiss
vezető távcsövem lencséjén már alig volt annyi szabad felület, ahol
átjuthatott volna a fény!
Érdekes módon annyira nem fáztunk, mint amennyire a hőmérsékletből
számíthattunk volna, mondjuk a magunkkal vitt (rummal vagy borral) ízesített
forró tea sokat javított a hidegérzetünkön (meg a hangulatunkon). Az
észlelés végére azért már a hideg kikezdte a lábujjainkat is, én majdnem rá
is ejtettem a lábamra az egyik ellensúlyt, de nem lett volna az se probléma,
úgyse éreztem volna meg.

Annak ellenére, hogy a távcsövemmel folyamatosan problémák voltak, nekem
akkor is élményszámba ment ez az esti észlelés.

Szöllősi Attila