Szalai  Borbála:

ŐRKÖDŐ CSILLAGOK

Az öreg hold
fönn az égen
már jó messze
baktatott,
mire sorban
fölébredtek
körötte a
csillagok.
Tündökölve
sziporkáztak
a parányi
mécsesek
talán éppen
vetélkedtek:
melyiküknek
fénye szebb?
Minden este
Akkor keltek
Mikor a nap
Lebukott,
nem csoda, hogy
életükben
sosem látták
a napot.
Hát egy éjjel,
őszi éjjel
három csillag
mit csinált:
a keleti
égbolt szélén
összedugta
buksiját.
Sugdolóztak,
tanakodva
szövögették
tervüket:
ébren várják
be a hajnalt,
le nem hunyják
szemüket.
Mikor reggel
munkába áll –
meglesik majd
a napot,
hadd lássák már
egyszer ők is,
ők az égi
csillagok.
Strázsált ám a
három csillag
kitartóan
őrködött,
egyre leste,
mikor bukkan
fel a nap a
föld fölött…
Csakhogy mire
jött a hajnal
s halvány fénye
szertefolyt,
a három kis
őrszem közül
kettő bizony
bóbiskolt.
A harmadik
álmot űzve
egyet-egyet
pislogott:
- Nemsokára
itt a reggel!
Meg kell látnom
a napot!
Ám erősebb
volt az álom,
s a kis mécse
kialudt…
Épp amikor
az  új reggel
a nap előtt
tárt kaput


Keszthelyi Sándor (Köszö)