Igaz, senki sem tette szóva, hogy nem-meteoros témákat
hoztam erre a meteorozási-levelezőlistára, de hogy
kiengeszteljem az olvasóközönséget: kárpótlásul egy
meteoros verssel kedveskedek.
Íme megverselve: a szegény kis vasmeteorit keserves panaszai:
Gallay-Gaibel Sándor: Meteor.
Egy más világ küldötteként
jöttem hozzátok vinni fényt!
Új égi titkot, új csodát:
a Végtelen szólt rajtam át.
Útam, amíg az űrben volt:
kinyílt a szíven és dalolt,
és láng-lobogót lengetett
benne a sok-sok üzenet.
S fogad itt lenn: a vaksötét,
a gyanú, közöny, szerteszét,
mindenki futva elkerül:
égek a földön, egyedül.
Némán és daccal hallgatok,
míg minden lángom ellobog,
s belőlem, ami megmarad:
kihűlt, kiégett vasdarab.
(Új Idők folyóirat, 1942.)
Keszthelyi Sándor (Köszö) |