Kérem, vegyen fel a listára, melyen a sarki fényt látókat gyűjti, és az
Mcse honlapon találtam rá. Ezt a beszámolót is esetleg közölni lehet.

Én nem vagyok amatőrcsillagász, se profi, csak nagyapám gyerekkoromban
nyáron mindig megmutatta az eget éjjel, és néha kifeküdtünk hálózsákban
a kertbe hullócsillagot nézni, és a napfogyatkozásokat is megnézegetem,
mint minden átlag ember.
A november 20-án este később értem haza feleségemmel és
kislányommal. Úgy este 9 felé szálltunk le a HÉV-ről Pomázon, amikor
észrevettem, hogy valami "elromlott az égen". Este mindig narancssárga
fényben úszik a falu (város) a nátriumgőz lámpák fényétől, de most a HÉV
megálló erős fényei mellett is határozottan zöld színe volt. Na egyből
tudtam, itt valami más történik, talán sarki fény. Felhívtam telefonon
egyetlen csillagász ismerősömet, Tepit, akinek a száma a telefonomban
benne van. "Igen, jól látod, sarki fény, vedd a fényképezőt és menj
valami sötét helyre..." - mondja, mielőtt beleszólhattam volna. Na ezek
szerint tettem. Megfűztem feleségem, hogy ő is nézze velem. Hazafelé,
a kertben már sokkal jobban látszott a dolog, de még mindig zavartak az
utcai lámpák, melyek szerencsére dél felé vannak. Bebugyoláltuk a
gyereket, és a HÉV sineken kimentünk a falu szélére. Ott van egy
domboldal, ahová már nem világítanak a lámpák és észak felé, a
Pomázi-síkon át ellátni Szentendréig. Egy helyi vállalkozás telephelyén
vadul ugattak a kutyák, az őr is kijött egy elemlámpával és világított
jobbra-balra, de mi már a domb hajlatában baktattunk lefelé, míg kellően
sötét lett. Először zöld volt az ég alja, aztán kezdett piros, vörös
lenni a zöld fölött. A zöldes derengésben jól látszott a hegyek
kontúrja, a Nyerges-tető, Dobogókő, Csikóvár, Mesélő-hegy. Én
szorgalmasan fotóztam, lányom szaladgált a sötétben. Ő még nem értékelte
a dolgot, mert csak 2 és fél éves. Aztán szilajabb hullámokat vetett a
napszél, és elkezdett mozogni. A fejünk felett, a fiastyúk felé fehér
zabszem alakú csóvák villantak sugaras irányban, mintha diszkólámpa
világítaná meg egy gömbölyű felhő alját vízszintesen. Majd a vörös
közepén kigyúlt egy zöldesfehér, és ismét halványult. Egy óra elteltével
sajnos elfogyott a család türelme és haza kellett menni. Azért ez is
szép teljesítmény volt tőlük ott a hidegben. Otthon, a kertben
folytattam a fotós tevékenységet, miközben vacsorára rántott
pontyszeletet sütögettem. Minden forgatás után kiszaladtam a kertbe
megnézni, mit csinál a sarkifény. Egyre inkább a vörös lett az uralkodó
szín, és szép függőleges sávok jelentek meg. Ezek már helyüket és
erejüket is váltogatták. Hol kelet felé, hol nyugat felé volt erősebb.
Ismét megjelentek a sávok a fejem felett, ezúttal az északi horizonttal
párhuzamosan is, mint egy kerék küllői. Az utolsó fényjáték volt a
legszebb. Ehhez fel kellett másznom a kapunk tetejére (még jó hogy jó
erősre hegesztettem), hogy ellássak a ház fölött nyugat felé. Ott egy
foltban olyan erősen világított, hogy az utcai lámpák és a templomot
világító reflektorok fényét is elnyomta. Aztán elkészült a vacsora és a
fény is alább hagyott halvány vörös derengéssé, majd sötét éj lett ismét
mint megszoktuk.

Képek itt: http://kep.tar.hu/lenkei/index.phtml?aid=27609396

Pár nappal később este lányommal mentünk haza, megszokásból felnéztem az
égre a ház előtt, észak felé. Erre megszólal a lányom:
- Apa ez nem sajkifény!

Üdvözlettel:

Lenkei Péter


Közreadta: