Tápiómenti levelezőlista archívum
  2024.04.20
 LEONIDAK archívum 
 MCSE 
 levelezőlisták 
Dátum: 2011-06-17 19:21:54
Feladó: Kiss Gyula
Tárgy: Re: Danjon becslés
Sopronban a Harkai platón 6 távcső és soproni tagtársakból 9 fő állt  a
vendégek szolgálatára. Az előzetesen az újságokban, honlapokon, rádióban és
plakátokon hirdetett bemutatóra legalább 150 fő "hagyta ott" a képernyőt
vagy monitort, ami manapság nem kis teljesítmény. Sajnos - vélhetően a
hétköznap miatt - számos törzsvendégünk nem jött ki, de meglepő módon nagyon
sok tizen-huszon-éves volt.
Az alacsonyan járó Hold nem sokkal a kelés után enyhe felhőzettől néha
zavarva szinte végig jól látszott, mindössze a teljesség első szakaszában
tűnt el néha néhány percre.
A Hold mellett a Tejút Cyg-beli szakaszát is látni lehettett, D-DK-re sajnos
egy felhőréteg nem engedte a Sgr-t és környékét. A Szaturnusz most is siker
volt, de sorra került néhány halmaz és kettős is. A szokásos zöld-lézeres
csillagkép-magyarázat, az ISS-átvonulások és a csillagászattal, távcsövekkel
kapcsolatos magyarázatok sokaknak ezúttal is láthatóan nagy élményt
jelentettek.

A valóban rendkívül sötét fogyatkozást a Danjon skála 1. és 2. fokozata közé
tehettük.

Kiss Gyula
Stella Sopron


----- Original Message -----
From: Castell
To: Észlelő amatőrcsillagászok fóruma
Sent: Thursday, June 16, 2011 8:50 AM
Subject: [Leonidak] Danjon becslés


Várom mindenkitől a Meteor rovatba a beszámolókat. A Danjon becslésnél kérem
olvassátok el előtte a fokozatok listáját. Az L=0 azt jelenti hogy a Hold
szinte láthatatlan,
Vissza

  

Index | Aktuális hónap (2024-04)