Adós vagyok a múlt éjszakai mátrai észlelés elmesélésével. Most inkább csak
az élményi részletek - a pontos számszerű adatok a magnón pihennek még. (És
újabb kitörés sem volt.) Az igazi ürügy az volt, hogy Rózsika hétköznapi
ruhája-cipője fentmaradt Ágasváron. És hát mégsem illik észlelőkucsmában és
pufajkában munkába járni, hát fel kellett menni érte. Felkocsikáztunk a
koraestében Mátraszentistvánig, ill. tovább a havas erdei földúton.
Ugyanazokkal a nyári gumikkal persze, amellyekkel nem mertünk az Adriára
átgázolni a hóesésen... De ott volt Sirály és Rózsika, mint lelkes
tolóemberek, tilitoliztak is néha, amikor kellett. Az út további részét
viszont gyalog tettük meg - fantasztikus jó volt a két nap ülés és
száguldozás után 8-10 km-t gyalogolnunk.

A hegyek között úszkáltak a ködök, amelyeket az északnyugatias szél tépett
le a hegyormokról. A holdfényben mindez kísérteties árnyjátékjot okozott.
Reménykedtünk, hogy később a ködképződés alábbhagy, így is történt.
Este 9 körül sétáltunk vissza a kocsihoz, kicsúszkáltunk a betonútra,
majd gyorsan kitaláltuk, hogy a Háromfalu temploma mellett fogunk észlelni.
A korábbi kvadrantidás kivonulások alkalmával ezt sosem tudtuk megtenni,
mindig olyan tahó szél fújt, hogy el kellett bújnunk... A szél fokozatosan,
szinte teljesen leállt, kristálytiszta, holdfényes csikorgó éjszaka állt be.

Közben leautóztam majdnem Mártaházáig, hogy összeszedjem Tucatost (Prohászka
Szaniszlót) - akinek egyébként legendás módon szintén sikerült Nagykanizsa
közelében látnia előző hajnalban a nagy hullás egy részét. Stoppal jutott
oda, remélem, mihamarabb leírja a sztorit. Most a Mátrába stoppolt a
kedvünkért. Felértünk, elhelyezkedtünk. A Háromfalu temploma környéke még
mindig megmaradt egyfajta érintetlen helynek, annak ellenére, hogy mellette
- felháborító módon - kiparcelláztak pár telket újgazdagéknak! Remélem,
üvöltözésünk a csendes mátrai éjszakában tudatosította bennük, hogy nemcsak
övék a világ... :-)

Közben tahofonon jöttek a hírek, miként borult be fokozatosan, lépésről
lépésre nyugatról kelet felé. Amikor Budapest is "elesett", már láttuk
persze a felhőzet határát nyugat felé. Félelmetes gyorsan közeledett, hamar
ellepte a Holdat (hál´istennek...), s fenyegette észlelésünket. De ahogy a
Mátra közelébe ért, csoda történt: a felhőfal elkezdett oszlani. Nyugodtan
észlelhettünk tovább, csak kisebb fátyol-jellegű foltok rontották a határ-
fényességet. (Alulról ugyebár nem világítja meg semmi a felhőzetet a
Mátrában...) Ismét átéltük a "trágyából kiemelkedő sziget" élményét a
hegységgel kapcsolatban. Még hajnali 3-kor, amikor kakává fagyva - és a
nem túlságosan nagy hullás miatt kicsit csalódottan - összepakoltunk, és
leindultunk, akkor is "tátott szájas szépségű" volt a téli égbolt.
Pásztónál azután belegázoltunk a ködbe, amely tartott Vácig, ill. szinte
Bp-ig, és előhírnöke volt a közelítő tél első igazi hóakadályos havazásának.

De legalább egy picikét kárpótolva lettünk látványilag. Van egyébként mégegy
kárpótlós ötletem, de azt majd holnap.

Üdv: Tepi


                    Tepliczky Istvan  - tepi@mcse.hu