Tápiómenti levelezőlista archívum
  2024.03.28
 LEONIDAK archívum 
 MCSE 
 levelezőlisták 
Dátum: 2010-03-01 18:28:47
Feladó: MaczĂł AndrĂĄs
Tárgy: Re: meteor
Jaj pont most akartam bemásolni, hogy márpediglen ez nem bolida volt, hanem sarki fény valamint ufó.
Legalábbis a katasztrófavédelem szerint, Kohánka István vezető katasztrófaügyi szakreferens úrnak ezúton kívánunk további sportsikereket:
Bemásolom, hátha lenne egy jóérzésű médiamunkás, aki eltüntetné a nyomokat:


Különös hang- és fényjelenségeket tapasztaltak vasárnap éjszaka Észak-Magyarország különböző területein, valamint Szlovákiában. A katasztrófavédelem egyelőre nem talált magyarázatot a történtekre.
A
Kohánka István a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgató helyettese a Független Hírügynökségnek azt mondta, hogy Kassától Záhonyig több településen is tapasztalták az ismétlődő fény- és hangjelenségeket, de főleg Ózd, Kazincbarcika, Miskolc és Putnok térségéből érkezett sok bejelentés a történtekről a megyei rendőr-főkapitányságra.

Az ügyet a katasztrófavédelem szakemberei vizsgálják. Kohánka István azt mondta, hogy a bejelentések alapján először meteorhullásra gondoltak, de ehhez túlzottan nagy területen észlelték a jelenséget az emberek, ráadásul semmi nyomát sem találták az ilyenkor szokásos becsapódásnak. Mindezek mellett a fény fehér volt, míg a meteorok vörös fényben izzanak. A kutatást a szlovák határig kiterjesztették, de semmit sem találtak.

A szomszédos ország katasztrófavédelmi szakemberei sem tudtak olyan történésről beszámolni, ami megmagyarázta volna a történteket. Az igazgatóhelyettes szerint lehetett olyan különleges meteorológiai jelenség is, mint a sarki fény, ám azt nem kíséri zaj. A harmadik lehetőség az UFO-jelenség lehet, mivel az ütemesen ismétlődő fény- és hangjelenséget nem lehet megmagyarázni - közölte Kohánka István. A katasztrófavédelem továbbra is várja szemtanúk információit a rejtélyes üggyel kapcsolatban.
  Észlelő amatőrcsillagászok fóruma , ezt írta:

  Nyomul a hülyeség is:

http://www.origo.hu/itthon/20100301-kulonos-hang-es-fenyjelensegek-eszakmagyarorszagon-es-szlovakiaban.html
Vissza

  

Index | Aktuális hónap (2024-03)