Tápiómenti levelezőlista archívum
  2024.03.29
 LEONIDAK archívum 
 MCSE 
 levelezőlisták 
Dátum: 2009-08-12 00:44:42
Feladó: Maczó András dr.
Tárgy: Re: 10 éve ezen a napon
Milyen jó most nosztalgiázni, és elolvasni a többiek visszaemlékezéseit... Igazából nekem már vagy egy hete eszembe jutott, hogy kerek évforduló közelít, ma reggel meg is említettem a munkahelyemen, és egy pillanat erejéig rácsodálkoztunk az elrohanó évekre. .
Ahogy emlékszem, már évekkel korábban megindult a visszaszámlálás... mához  2 évre, jövőre ilyenkor... júniusban pedig, ahogy végetért a vizsgaidőszak, már ott lógott a falon az a4-es papír, hétről hétre duzzadó mitkellvinni- lista, minden apró részletre kiterjedően. Azt hiszem, ott hirtelen egy atomtámadás-elhárító berendezést is összeüthettem volna a Fonyódra elcipelt készletből.
Az akkori műszerem lelke és szeme egy 80/300-as akromát volt, a Jézuska hozta el talán épp előző karácsonykor a Rózsikától, az észlelés idején egy kartonpapír cső elejéhez rögzítette a fekete műanyagból esztergált foglalat, ami egyben harmatsapka is volt. Keményfából esztergált kihuzat a végén, a súrlódási együttható által rögzített pvc csődarabban binokliról amputált okulár. A belső árnyékolásnak, lambdaperhányasnak és ehhez hasonlóknak hírét sem hallottam akkoriban. Jobbkézben a piros műbőr táska, benne a cső, meg egy teodolit mechanikája, balkézben 3 fém felmosónyél a pecabot műanyag tokjába szuszakolva, a pár nappal korábban hegesztett csonkokba beleillesztve kiváló háromlábat alkotnak majd. A kompozíció komolyságát biztosítandó és az események megörökítésére rendelt Praktica és a 135-ös tele a 80-as évekből származó NDK fémépítő megfelelő darabjaiból tervezett toldattal rögzül majd a műszerhez.
Így szálltunk felel ketten a Kaposvár-Fonyód vasútvonalon ingázó Piroskára. Azt gondoltam, csak mi lehetünk olyan őrültek ma hajnalban, hogy az ólomszürke ég alatt bármit is remélünk... aztán hallom két-három üléssel előbbről: " - Nekem 200-as telém van, te mekkorát hozol?" Mire végigdöcögtünk azon a talán 50 kilométeren, már tudtam, hogy tisztán expedíciós járaton ülünk.
Minden különösebb előzetes tervezés nélkül ballagtunk az orrunk után, hátha megpillantunk egy kedvező fekvésű területet. És lőn: a fonyódi hegyen egy üres, füves, látszólag gazdátlan telek éppen ideálisnak, eldugott helynek tűnt. Időközben a felhők elvonultak és miután szétdobáltam az ülőpárnákat (mondom, tényleg minden volt a táskában) nem volt más hátra, mint átadni magunkat az égi történések élvezetének.  A gépezet a Nap felé fordult, felkerült a zöld hegesztőüvegből és fekete fotókartonból megalkotott napszűrő a telére és a távcsőre. Időnként fotókat készítettünk, környékbeli lakók is felfedezték a megfigyelőket, "mennyit kell fizetni hogy belenézhessünk?" hangzott a kérdés, "Fizetni nem kell, sőt, mi örülnénk, ha megtennék." - válaszoltuk. A fűbe hajított szobai hőmérőről jegyzeteltük a hőmérséklet fokozatos esését. Láttuk az alacsonyabban repülő madarakat, egy helybéli méhész elmondta, hogy a méhei most tértek nyugovóra, és megállapítottuk, hogy a világnak olyan fátyolos, fémes, meghatározhatatlan színe kezd lenni. Valahonnan előkerült egy németül beszélő kamerás ember, valamelyik  televíziónak készítettek riportot. Majd egyszercsak feltűnt egy jégkrémes autó, a vezetőt, de nemkülönben a 8-10 fő környékbelit elkápráztatta a papírlapra kivetített Nap képe, minden fotós gépe elé oda kellett tartani a fehér papírlapot, az egyre vékonyabb sarló-Nappal. Fagylaltos emberünk is olyannyira az élmény hatása alá került, hogy egyszercsak félrevonult, majd egy perccel később egy-egy ingyenes vanilia- és puncsjégkrémmel hálálta meg a műszeres bemutatót - erre a fizetségre hogy lehetett volna nemet mondani a kánikulában?.

A teljesség... a somogyi dombok fölött halványvörösben úszó horizont a távolodó kékesfekete felhőkkel, a szürkületi égbolt, és az a felejthetetlen, margaréta alakú tünemény, a közepén az égen kinyílt fekete lyukkal.. . felejthetetlen. Készítettem 2 fényképet az előzetesen kiszámított értékekkel, aztán eldobtam mindent, ami a kezemben volt, lehuppantam a fűbe, és bámultam meredten az égre. Nem érdekelt sem a Vénusz, sem a hullámzó árnyékok, protuberanciák, csillagok, máig nem értem, hogy ha ott volt előttem a kis távcső, miért nem kaptam le a szűrőt és nem néztem bele - de nem is bánom, nem hiányzik már. Arra sem emlékszem, milyen volt, amikor kibukkant újra a Nap, milyen volt újra feleszmélni, csak az az egy pillanat égett bele az emlékezetembe, ahogy ülök a fűben és az eget csodálom. A következő emlékem, amint zötyögünk haza késő délután a vonattal, pirosra égett karral és vállal, szúr a szemem (hja a hegesztőüveg) majd este a családot győzködöm, hogy 99 és fél százalék az még nem ugyanaz, mint amit mi láttunk.
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy azóta már találkoztam mégegyszer ezzel a tüneménnyel, és balszerencsésnek, mert egyszer máskor csak ígérte, de nem mutatta meg magát. Annyi bizonyos, bármi áron, de még át akarom ezt élni, és remélem, ehhez mindig lesznek hasonlóan őrült útitársak.
Nagyon jó, hogy Laci ötlete alapján egy kicsit újra át lehetett élni az akkori történéseket.
> Sziasztok!
>
> 10 évvel ezelőtt, ebben az időpontban már tömegek várták a magyarországi
> teljes napfogyatkozás bekövetkeztét. Ebben az időpontban már túl voltunk
> az első kontaktuson, és vártuk az addig a többség számára csak könyvekből,
> újságokból ismert teljes fázist. Izgalomban nem volt hiány, hiszen Európa
> jelentős részén rossz volt az idő. Szerencsére az ország nagy részét
> megkímélte a felhőzet, így százezrek tapasztalhatták meg a napfogyatkozás
> csodálatos jelenségét.
>
> Javaslom, pezsdítsük fel a lista életét azzal, hogy mindenki megírja saját
> kis történetét, hogyan emlékszik vissza a 10 évvel ezelőtt történtekre,
> mit érzett, milyen tapasztalatokkal, élményekkel gazdagodott!
>
> (Az összegyűlt nosztalgia-anyagból akár egy kis cikket is össze lehetne
> vágni a Meteorba, de ez már Mzs asztala. :-))
>
> Írjatok!
>
> Laci
Vissza

  

Index | Aktuális hónap (2024-03)