Sziasztok!

Csatlakozok én is egy nosztalgiával:
Tíz éve történt, hogy Magyarországon teljes napfogyatkozást figyelhettünk meg, és még 72 év fog addig eltelni, míg az ország délnyugati határának közelében újra meg lehet figyelni hasonló jelenséget. Addigra ki tudja, hogy mi lesz velünk, élni fogunk-e egyáltalán.

Hozzám házhoz jött a teljesség, a 2 perc 23 másodperces maximumhoz képest csak öt másodpercet veszítettem belőle. Az a nap nagyon felhősen indult, és csak 11 óra körül indult meg a felhőzet felszakadozása (de csak világosabb foltokat lehetett látni az égen, Napot nem). Akkor még 10 éves voltam csak, ezért talán elmondhatom, hogy gyerekként még inkább ámulatba ejtett, lenyűgözött az egész jelenség, mint ha most történt volna (persze, ha most történne, bizony, akkor is nagyon tudnék neki örülni, és talán jobban is felkészülhettem volna, hogy mi minden látható a fogyatkozás alatt). Ezért a nap első felében nagyon aggódtam, hogy nem fogok látni semmit az egészből.

Egy rövid időre átmentem mamámhoz, mivel akkor ott volt a legjobb TV, amin nézhettem a jelenség Siófoki közvetítését. Egy kicsit el is kalandoztam, és nem győződtem meg arról, hogy milyen az ég állapota. Mikor a Siófoki közvetítésben a részleges fogyatkozás már a 60%-ot közelítette, akkor jutott eszembe, hogy élőben nézni mennyivel jobb lenne. Mivel akkor még nem tudtam, hogy több, mint 3000km átmérőjű lehet az a térrész, ahonnan részlegesség látszik, úgy sejtettem, hogy mifelénk most kezdődhet el éppen. Szerencsére egy idő múlva egész jól begyorsult a felhők felszakadozása, viszont rosszul képzeltem ezt a dolgot, mert már nálunk is túljutott a felén a részlegesség. Így hát gyorsan hazafutottam, hogy előkapjam a szűrőszemüveget (szerencsére a mama háza a mienktől csak pár száz méter).

Egyre fokozódott az izgalmam, bár akkor még el volt hatalmasodva rajtam és a családomon az a tévhit, hogy milyen veszélyes a napba nézni a fogyatkozás alatt (pedig csak épp olyan veszélyes, mint mikor nem fogyatkozik a nap), ezért inkább az eget figyeltük gyakrabban, hogyan változik (mert csak egy szemüveg jutott négy embernek). És hát egyre sötétebb, és fémesebb kék színt öltött. Arról viszont még nem tudtam semmit, hogy van egy egész egyszerű, de veszélytelen módja a fázis nyomon követésének (lyukkamera).

A teljesség előtt rohamosan sötétedett az égbolt, a tompább, sötét fémkék égbolton, a horizont körül narancsos színek látszódtak (kicsit hasonló volt a napnyugtakor látszódó fényekhez, de ennél jóval sötétebb és sejtelmesebb tónusban). Az árnyékunk alig-alig látszott, és azt is meg lehetett ám érezni, hogy jóval kevesebb napfényt kapunk: egyre gyorsuló ütemben hűlt az idő. A teljesség alatt szépen látszódott a fehér napkorona és a nap közvetlen közelében rózsaszínes narancs színben látszódtak napkitörések is.

Annyira lenyűgözött az egész, hogy elfelejtettem körbetekinteni jobban az égen, pedig a fényesebb bolygókat, és a téli égboltról ismerős csillagokat megláthattam volna, mivel teljesen derült volt az ég! A teljesség végére jó, ha 16 fokos volt a levegő... De hamar eltelt a két perc. Az égbolt nyugati fele kezdett fényesedni, és röviddel ezután feltűnt az első napsugár is, hogy véget vessen annak, amit élő ember egy évszázadban talán még egyszer sem élhet át hazájában, saját otthonában... de mi szerencsések voltunk, nagyon szerencsések!

Miután elkezdett újra látszani a nap sarlója, az utolsó pillanatig végigkövettem a fogyatkozást a szűrővel. "Visszafelé játszva" megnéztem az égbolt változásait: azt, hogyan világosodik egyre inkább, illetve azt, hogy a horizont narancs színe mikor fényesedik vissza fehéressárgává, majd olyan fehérré, mint egy rendes nyári napon. 33 fok meleg lett a levegő kora délutánra! A napfogyatkozás tényére ekkortól már csak egy dolog emlékeztetett: az állatok viselkedése. Mert egy méhecske nem volt az egész kertben még órákkal a fogyatkozás után sem, pedig két órával a fogyatkozás előtt tucatokban látogatták az épp nyíló virágokat... bizony, nekik beesteledett, ha csak egy rövid időre is.