Tápiómenti levelezőlista archívum
  2025.04.17
 LEONIDAK archívum 
 MCSE 
 levelezőlisták 
Dátum: 2008-12-02 10:11:58
Feladó: Szöllősi Attila
Tárgy: Hold Vénusz fedés Kecskemétről
Sziasztok !

Ez egy igazi egyszer az életben élmény volt!

2007 tavaszán, amikor is a 2008-as Csillagászati Évkönyv jelenségnaptárához adatokat
gyűjtöttem, találtam rá erre az eseményre. Emlékszem arra a pillanatra, amikor is tudatosult
bennem, milyen csodálatos esemény lehet majd ebből, mennyire különleges fedés is lesz ez.
De a számok nem tudták igazán visszaadni azt az élményt, amit a tegnap este adott.

A december elsejei nap erős kétkedésekkel indult: látható lesz e az esemény, az időjárás
előrejelzés nem sok jóval kecsegtetett, országos esőt jeleztek előre.
A délelőtti műholdképeken már látszódott az esőfront, ami délnyugatról közeledett, igyekeztem
folyamatosan nyomon követni a mozgását, hátha lesz egy kis esély estére derült időre. Dél körül
már elkezdhettem reménykedni, mert jól láthatóan kettévált a felhőfront, Kecskemét talán egy
felhőmentesebb zónában lehet.
Délután fél háromkor eldöntöttem, lesz ami lesz, kitelepülünk a teljes felszereléssel és az égiek
kezébe helyezzük a sorsunkat.

Mikor fél négykor a Boromissza Ferivel elkezdtünk a kölcsönkért autóba bepakolni, éppen
erőteljesen esett az eső Kecskeméten, de már látszódott a délnyugati horizont vörösödése, jön a
derültség!. Mikorra kiértünk (16:00 KÖZEI, minden további időpont KÖZEI-ben lesz megadva) a
szokásos megfigyelőhelyünkre, már elkezdett felszakadozni a felhőzet, az autóból kiszállva pedig
megpillantottuk a látványos Hold-Vénusz-Jupiter triót.
Gyorsan összepakoltuk távcsöveinket, Fecó a Bresser 70/700 refraktorát, én a 235/2350-es
Celestron Schmidt-Cassegrain-t, mellette párhuzamosan egy Skywatcher 80/600 ED refraktorral.
A pakolás közben még el-el tünedezett a felhőpamacsokban a Hold-Vénusz duó, de ahogy egyre
sötétedett, impozánsabb lett a látvány. Először a C9.25-el próbálkoztam a fotózással, de gyorsan
beláttam, ilyen elképesztően rossz nyugodtságnál már élesre se nagyon bírtam állni a távcsővel,
egyszerűen pocsékok lettek a tesztfelvételek primer fókuszban, még f/6.3-as reduktorral se volt jó
a kép. Maradt a 80/600-as ED, amivel már nagyon jó képeket tudtam készíteni a Canon EOS
300D fényképezőgépemmel.
Időközben a Hold környéke teljesen kiderült, és elképesztően szép égi kompozíció rajzolódott ki
az égboltra. A már sötét mélykék égbolton a vékony Holdsarló a hamuszürke fénnyel már eleve
fényképezőgépért kiállt, a Holdkorong közelében a briliáns Vénusz, mint egy tündöklő égi
gyémánt ragyogott, a Jupiter mellette pedig már csak a hab volt a tortán. Egyszerűen egy ilyen
látványos együttállást minden képzeletet felülmúlóan szép volt. elképzelni se tudnék szebbet. Az
öreg 7x50-es Tentó binokliban volt talán a legmegkapóbb a látvány, mert a Jupiter is befért a
holdjaival a látómezőben.
A gondolataim ekkor Galileinél jártak, vajon láthatott ő ilyen csodákat akkoriban, 400 évvel ezelőtt?
Az új 15x70-es binokliban (az előző 15x70-es binoklim a 2007 januári McNaught üstökös nappali
megfigyelésénél amortizálódott le) is nagyon szép volt a látvány
A 80-as APO-ban 19x nagyítással nagyon szép volt a kép, a C9,25-ben még a legkisebb, 73x
nagyítással is alig lehetett élesre állni, a Vénusz fázisát alig lehetett sejteni, nagyobb nagyításnak
egyszerűen nem volt értelme, annyira hullámzott a kép.
Egyre izgatottabbak lettünk ahogy közeledett a belépés időpontja, időközben több
amatőrtársunkkal is beszéltünk és a rossz hírek alapján (több helyen esett az eső és felhős volt
az ég) kezdtük sejteni, milyen különlegesen szerencsések vagyunk az időjárással.
A Hold egyre jobban  megközelítette a Vénusz bolygót, szabad szemmel már szinte felfalta, de
ekkor feltámadt az addig csak ritkán megerősödő szél, szinte már viharossá fokozódva, meg-
meg cibálva a távcsöveinket és az idegeinket. Az addig még elfogatható látvány a C9,25-ben
rosszabbra fordult, mert a Vénusz korongja elkezdett felfújódni.
A első érintés időpontja emiatt kicsit bizonytalan lett, nem lehetett egyértelműen látni a Vénusz
korong alakját, csak érezni.
Az első kontaktus 2008.12.01.-én 17:26:46-kor következett be a C9,25-ben 73x nagyításnál, a
Vénusz teljesen 17:27:35-kor került a Holdkorong mögé Kecskemétről nézve. Érdekes volt a
fényességcsökkenés menete, mert az első pillanatokban szinte egyáltalán nem lehetett érezni a
fényességcsökkenést, majd lassú üteműre váltott át, végül az utolsó 15 másodpercben
erőteljesen felgyorsult. Az 70-es Bresserben a Fecó néhány másodperccel hamarabb jelzett a
belépésnél, hogy ő már úgy érzi, megkezdődött, míg a kilépésnél szinte egyszerre kiáltottunk fel,
talán csak 1-2 másodperccel láttam tovább a bolygó utolsó világító csücskét a nagyobb távcső
miatt.
Ha már kiáltozásnál tartunk. A majd´ egy perces fedés alatt szinte végig kiáltoztunk egymásnak,
egyre hangosabban és érzelemdúsabb "jelzőkkel" fűszerezve az eseményt, ami annak a
látványosságát látva nem is volt csoda. Ilyenkor azért örülök, hogy egy kicsit elszeparálva
végezzük az ilyetén megfigyeléseinket...
A belépés időtartama alatt az egyik kezemmel a stoppert szorongattam, a másikkal pedig
folyamatosan fotóztam. A fényképek első rátekintésre elég jól visszaadták a fényességcsökkenés
és a látvány hangulatát. A belépés alatt egyszer felpillantottam az okulártól hogy szabad szemmel
is "megörökítsem" a nem mindennapi eseményt.
A belépés után egy kicsit lehiggadtuk, majd újabb telefonhívások sora következett, a több
amatőrcsillagász ismerőseinkkel megosztottuk élményeinket.
Időközben Szűcs Laci barátunk is befutott, igaz ő csak szabad szemmel látta útközben a fedést,
de elmondása szerint úgy is nagyon látványos volt.
Sajnos ezután a Hold egyre közelebb került a horizontközeli felhőkhöz, majd azok el is nyelték azt.
Laci készített még néhány felvételt a Holdról, majd rólunk is, ahogy a távcsöveink körül
serénykedünk. Nekem még sikerült egyszer-kétszer lefotóznom a Holdat, mielőtt belemerült
volna teljesen a felhőkbe.
A kilépés előtt még egyszer kibukkant a Hold és a Jupiter bolygó egy felhőrésben, de az előre
jelzett kilépés időpontjában teljesen láthatatlan maradt, így nem maradt más, mint hogy
elpakoljunk és csodálatos élményekkel gazdagabban hazatérjünk.

A képek feldolgozását még ma elkezdem, hamarosan a saját honlapomon is
(http://szollosi.csillagaszat.hu) és remélhetőleg az MCSE oldalán viszont lehet látni belőlük
néhányat.

AmCsillÜdv,
Szöllősi Attila
Vissza

  

Index | Aktuális hónap (2025-04)