Tápiómenti levelezőlista archívum
  2025.04.19
 LEO archívum 
 MCSE 
 levelezőlisták 
Dátum: 2004-11-11 17:06:15
Feladó: Käsz László
Tárgy: Sarkifény_Bólyból_2004.11.09
Üdv Mindenkinek!


Valami sarkifényszerüség látszott nálunk délen is. Persze
korántsem az egy évvel ezelőtti tűzijáték ismétlése
volt.

22:09 -kor kaptam értesítőt a Keszthelyi Sanyitól, az SMS
elolvasásával egyidőben ki is szenvedett a telefonom
akkumulátora, úgyhogy tovább riasztani nem tudtam senkit. Botlik
Péter riasztása után fényképezőgépekkel felszerelkezve
elindultunk a falu szélére, először észak felé, majd
nyugatnak.
A Sanyi által jelzett helyen az UMA mellső lábánál valóban
látszott egy halvány fénylés, amit bármikor máskor egy
szomszédos falu fényének hittem volna. 22:25-kor tehát
megláttuk a halvány fénylés, ami néhány perc múlva
eltűnt a párában. Néhány fénykép készült ebben az
időszakban. Észak-nyugat felöl Pécs fényei az alacsony
felhőzeten megtörve mesterséges "sarkifényt" produkáltak, erre
esélyünk sem volt semmit látni. Ekkor átvonultunk a falu keleti
oldalára. Itt már Mohács fényi domináltak a párarétegen
megtörve. Szinte teljesen bezáródott a felhőzet. 23:00 volt.
Haza indulva a garázs előtt ismét csillagos ég és derengő
északkeleti ég fogadott (23:15). Ismét irány a békási út.
23:20-kor kiterjedése megnőtt, szín sötétebb lett, az addigi
halvány (zöld-kék-sárga) meghatározhatatlan pasztellszínt
felváltotta egy vöröses izzás, majd hirtelen 23:24-kor eltűnt.
Némi várakozás után hazafelé indultunk. Kerékpáron ülve
láttam a Sanyi által is említett tűzgömböt, de a sarki
fényt már nem.

Kalandnak jó volt. A tavalyi látvány után nagyon vérszegény
fény volt. Kicsit kicsi, kicsit savanyú, de magyar .....

Üdv, és nagyobb sikert a következő napokban!
Vissza

  

Index | Aktuális hónap (2025-04)