Tápiómenti levelezőlista archívum
  2025.04.19
 LEO archívum 
 MCSE 
 levelezőlisták 
Dátum: 2004-08-18 11:39:15
Feladó: Illés Elek
Tárgy: Perseidák a Mecsek alján
A maximum hetén szabadságon voltam, de be kell vallanom nem
elsősorban az augusztusi hullócsillagok kedvéért. Természetesen a
z
előre jelzett (és „rendes”) maximum(ok) éjszakáit a Perseidák
azét
még időben „lefoglalták”.
10/11-én 20:00 UT –kor kezdődött az észlelés. Ekkor még minde
nt
írtam, csak a tér-képre rajzolást hagytam el. Szerettem volna min
él
több meteort látni. Természetesen a térképlapok, ceruza és vona
lzó is
volt a jegyzetfüzet mellett az esetleges tűzgömbök megjelenése
esetére. 21:30-ig voltam az ég alatt, ami az észlelés végére sa
jnos
elromlott egy délnyugat felöl közeledő vékony, de annál zavar
óbb
felhősödés miatt.
A termés a másfél óra alatt 6 Per és 5 Spo
11/12-én szintén 20:00 UT –kor kezdtem a megfigyelést.
Hasonló körülmények közt mint előző nap. 55-60-as égen nyug
atnak
véve a fő irányt. Már az előkészületek alatt, a meg-előző
negyed
órában is feltűnt három fényes Perseida, jelezve a nagyobb aktivi
tást.
Sajnos fél óra elteltével délnyugat felől ismét megjöttek a f
elhők, de
ezúttal vastagabb takarót borítva az égre. De ekkor még
reménykedtem a max elcsípésében. Gyorsan irányt váltottam és
kelet
felé kémleltem az eget. Ez az utcai fények miatt sokkal rosszabb, de
a
semminél jobb.
Eddig 14 Per és 3 Spo hullott, ami az előző évek hasonló idősza
kaihoz
képest nagyon jónak mondható és határozottan az volt az érzés
em, ha
befelhősödik egy nagyobb maximumról maradok le. A félelem hamar
valósággá vált. 20:45-re már csak 40-es volt az eddig 50-55-ös
keleti
egem, majd 20:55-re a takartság elérte a 85%-ot. Csak a legfényesebb

csillagok halványodtak át a felhőkön. Az irányváltástól sz
ámítva még 3
Per látszott. A méreg rettenetes volt. Még kicsit néztem a felhők
et,
aztán bementem tévézni.
23:05-kor kinéztem az ablakon és mindjárt meg is láttam néhány

fényesebb csillagot. Lámpát és órát kaptam magamhoz és
kimentem „tisztázni” tiszta e az ég. Nagyon jó, ha nem is tök
életes!
Állapíthattam meg gyorsan s az első meteor már fel is tűnt.
Izgatottságomban gyorsan csak az időpont érdekelt, 23:07. Tehát
innentől ismét nyugatnak nézve egyszerűen csak elkezdtem számlá
lni
a meteorokat, természetesen külön a Perseidákat és külön a t
öbbieket.
Egyszerű, de látványos módszer. Pontosan egy óra alatt 47 Per é
s
12 „Spo” hullott. A spórák közé soroltam az egyszerűbb szám
olás
kedvéért két AQR-t, két CAS-t és egy-egy KCG-t és ACG-t, bár
ez
utóbbira nem esküszöm. Az óra végén berohanás, füzet ír
óeszköz,
térképek, és 00:10 UT –kor folytatás. Újabb egy óra száml
álás de most
egyebeket is fel kell jegyezni.
00:47:01: egy –5-ös kék Perseida egy másodpercig látszott, 0,5-
ös
nyommal, mely térképre is került. Az adatok a következők: 3.lap,

feltűnés: x=112 y=129 , eltűnés: x=139 y=105. Ha valaki m
ás is látta
talán ezt tudja használni, vagy összehasonlítani. Egyébként nag
yon
szép egyenletes kék színe volt, félúton a mély ég-kék és
az ívfény
kékje között.
01:04:05: két lüktető, gyors villanás a Mecsek északnyugati vonul
ata
mögött. Talán egy hori-zont közeli tűzgömb. Ekkor az aktivitá
s
érezhetően csökkent és én fáradtam, ezért 01:10-kor abbahagyt
am a
megfigyelést. Az elmúlt óra mérlege 39 Per és 2 Spo. A számokat

figyelve is határozottan egyértelmű a Perseidák uralma. Másnap
délelőtt a régebbi észleléseimet turkálva az aktivitás legal
ább
kétszeresére lehet következtetni a hasonló időszakokhoz képest.
Ez
per-sze csak az egy észlelő által egy óra alatt meglátható mete
orok
számára jellemző igazán. Egy csoport ennél jobb eredményt is
elérhetett ezen az éjszakán.
Érdekes még, hogy kisebb „csúcsok” is jelentkeztek. 23:07 – 23:
13
között valamelyik percben 5 Per hullott egy-két sec különbségge
l.
23:56 – 00:00 között 8 Per és 01:00-05 7 Perseida.
Mindkét órában a megszokott jellemzőktől talán annyi eltéré
st
tapasztaltam, hogy feltűnően sok volt a nagyon-gyors rajtag, s ezekné
l
a nyom is csak nagyon rövid ideig maradt meg.
A következő (12/13) este is jól indult. 20:00 és 21:00 UT
között 10 Per és egy AQR hullott, de a jelzett időszak végére

(természetesen) délnyugat felől beborult. Ezt a felhőtakarót csak

másnap reggel váltották le az észak felől érkezők. Hát ezze
l be is
fellegzett a Perseidáknak erre az évre.

Bocs a késői beszámolóért.
Csillagász üdvözlettel: Illés Elek (ILE)
Vissza

  

Index | Aktuális hónap (2025-04)