Mindenki másként csinálja - az amatőrcsillagászatot!
Jómagam kimegyek az ég alá nézelődni, feljegyzem amit látok, leírom szövegszerkesztett módon, aztán elküldöm valamelyik levelezőlistára, ott megjelenik, elolvassák, a háttérben rögtön archiválja a hálózat és így ott marad, a keresők megtalálják, előkeresik az elmúlt 10-15 évben elkövetett szövegelésemet.
Pakson pedig Dalos Endre (Vigh Lajos szorgos és hathatós segítségével) azzal tölti a szabadidejét, hogy elővarázsolja ezeket a szövegeimet, kimásolja (control c és control v!), átolvassa, csoportosítja, válogatja. Aztán az így összegyűjtött anyagot nyomdailag előkészítik, elviszik egy bólyi nyomdába, kinyomtatják papírosokra, bekötik, körülvágják. A könyv alakúvá vált anyagot visszafuvarozzák Paksra, ott borítékba teszik, leragasztják, megcímzik, bélyegeket tesznek rá és elpostázzák amatőrcsillagászoknak. Hadd olvassák azt amit már elolvastak a neten! Nehogy véget érjen a könyvkiadás Gutenberg-korszaka!
Én pedig meglepődök és hálásan mosolygok, amikor kezembe adják az általuk elkészített, de általam írt könyvet...
Az így megszületett könyvből még rendelhetnek az érdeklődők. Dalos Endre 1400 Ft-ért cserébe szívesen küld egy kötetet. Címe: Dalos Endre, 7030. Paks. Építők útja 22. Mobiltelefon: +36-20/432-70-03. E-mail: vighl56@gmail.com A könyvek korlátozott példányszáma miatt kérjük: itt érdeklődjetek előre!
Erről van szó:
Az én világom. 12. Keszthelyi Sándor amatőrcsillagászati megfigyelései és gyűjtései. Készítette és összeállította: Dalos Endre. Bóly, Paks, Pécs, 2012. 107 p. /A Draco különkiadása./ Írta: Keszthelyi Sándor. Átnézte, ellenőrizte, javította: Vigh Lajos. Segítők: Czinkóczki Pál, Dalos Ildikó, Fleisz Krisztina, Käsz László. A kötet válogatást ad Keszthelyi Sándor észleléseiből, amelyek korábban a csillagászati levelezőlistákon és az "Égi világom..." című blogjában szövegesen tett közzé.
Bevezetés. p. 5. Előszó. p. 5. Keszthelyi Sándor. p. 7. Életrajz, amatőrcsillagászati és csillagászattörténeti tevékenysége. Nyomtatásban megjelent nagyobb munkái. Magyarországi középkori templomok tájolása. pp. 8-11. A témakör és a mérési folyamat összefoglalása. Az Országépítő 2012/1. számának mellékleteként megjelent tanulmány ismertetése.
[Keszthelyi Sándor - és pécsi társainak - amatőrcsillagászati észlelései szövegesen] pp. 12-106.
Üstökösök:
C/2011 W3 (Lovejoy) p. 12.,
C/2006 P1 (McNaught) pp. 13-14.,
17P/Holmes pp. 14-15.,
C/2004 Q2 (Machholz) p. 15.,
2P/Encke pp. 15-16.,
C/1999 T1 McNaught-Hartley p. 16.,
C/2001 Q4 (NEAT) p. 17., C/2002 V1 (NEAT) p. 18.,
C/2002 C1 (Ikeya-Zhang) p. 18.,
C/2009 P1 (Garradd) p. 19.,
45P/Honda-Mrkos-Pajdusakova pp. 19-20.;
Változócsillagok:
2012. ápr. 22. (Nova Sgr 2012) pp. 21-22.,
2004. dec. 31./2005. jan. 1. p. 22.,
2006. febr. 18. (RS Oph visszatérő nóva) pp. 22-24.,
2011. okt. 16. p. 24., 1969. jan. 1. pp. 24-25.,
2007. jún. 14. (változócsillagok között egy tavaszi estén) pp. 25-27.,
2006. nov. 10. (változócsillagok között egy őszi estén) pp. 28-30.,
2007. febr. 14. (változócsillagok között egy téli estén) pp. 30-32.;
Állatövi fény:
2005. jan. 10.;
Átvonulások:
2003. máj. 7. (Merkúr átvonulása a Nap előtt) pp. 34-35.,
2004. jún. 8. (Vénusz átvonulása a Nap előtt) pp. 35-37.,
2012. jún. 6. (Vénusz átvonulása a Nap előtt) pp. 38-40.;
Bolygófedések:
2012. júl. 15. (Jupiter fedése a Hold által) pp. 41-42.,
1983. szept. 12. (Jupiter fedése a Hold által) p. 42.,
1983. márc. 6. (Jupiter fedése a Hold által) p. 43.,
2008. dec. 1. (Vénusz fedése a Hold által) pp. 43-44.,
2007. jún. 18. (Vénusz fedése a Hold által) p. 45.;
Csillagfedések:
1998. febr. 5. (Aldebaran fedése a Hold által) p. 46.,
2006. jan. 25. (7,9 magnitúdós csillag fedése a Szaturnusz által) pp. 46-47.,
2004. jan. 14. (8,7 magnitúdós csillag fedése a Mars által) pp. 47-48.,
2009. júl. 3. (pí Sco fedése a Hold által) p. 48.,
2005. febr. 4. (Aldebaran fedése a Hold által) pp. 48-49.,
2005. ápr. 26. (Aldebaran fedése a Hold által) p. 49.,
2009. júl. 18. (Fiastyúk fedése a Hold által) pp. 49-50.,
2002. márc. 5. (béta Sco fedése a Hold által) p. 51.;
Fogyatkozások:
2011. dec. 10. (teljes holdfogyatkozás) p. 52.,
2003. máj. 31. (részleges napfogyatkozás) pp. 52-54.,
2006. márc. 29. (részleges napfogyatkozás) pp. 54-55.,
2005. okt. 3. (részleges napfogyatkozás) pp. 55-56.,
2008. febr. 21. (teljes holdfogyatkozás) pp. 56-57.;
Holdsarlók:
2012. márc. 23. p. 58.,
2012. febr. 22. pp. 58-59.,
2000. szept. 27. p. 59.,
2006. aug. 23. pp. 59-60.,
2009. márc. 27. pp. 60-61.,
2011. febr. 4. p. 61.,
2008. aug. 29. pp. 61-62.,
2010. ápr. 15. p. 62.,
2010. febr. 15. p. 62.,
2008. júl. 2. pp. 62-63.,
2005. febr. 10. p. 63.,
2005. jan. 11. p. 63.,
2004. nov. 11. p. 64.,
2004. máj. 20. p. 64.,
2004. ápr. 20. pp. 62-63.,
2004. jan. 23. p. 65.,
2003. nov. 25. p. 65.,
2003. szept. 27. p. 65.,
2003. júl. 28. p. 66.,
2003. jún. 28. p. 66.,
Korai holdsarló észlelések, ki-ki legkorábbi észlelésével szerepel. pp. 66-67.;
Hullócsillagok:
2012. jan. 4. (Quadrantidák) p. 68.,
2011. dec. 25. (tűzgömb). p. 68.,
1981. júl. 25/26 (Aquaridák) pp. 68-71.,
2004. aug. 11-15 (Perseidák) pp. 71-72.,
2009. nov. 17. (Leonidák) p. 72.,
2006. nov. 19. (Leonidák) p. 71.,
2003. nov. 19. (Leonidák) p. 71.,
2002. nov. 18/19. (Leonidák) pp. 74-76.,
2000. nov. 17/18. (Leonidák) p. 76.,
2000. nov. 16/17. (Leonidák) pp. 76-77.,
1998. nov. 17. (Leonidák) pp. 77-78.,
2004. nov. 9. (tűzgömb) pp. 79-80.,
2010. ápr. 30. (tűzgömb) p. 80.,
1999. okt. 29. (fényes meteor) p. 80.,
2005. aug. 13. (Perseidák) pp. 80-81.;
Légköroptika:
2000. szept. 27. (naposzlop) p. 82.,
2000. márc. 7. (naposzlop) pp. 82-83.,
2011. márc. 17. (holdhaló) p. 83.;
Sarki fények:
1981. júl. 25/26. pp. 84-86.,
2003. nov. 20. pp. 86-89.,
2004. nov. 9. pp. 89-90.,
2001. okt. 21/22. pp. 91-92.;
Kisbolygók: 1975. febr. 5-6. (Eros);
Vegyes anyag:
2010. febr. 15. (holdsarló) p. 93.,
2000. máj. 5. (holdsarló) pp. 93-94.,
2010. szept. 27/28. (változók). pp. 94-95.,
2010. nov. 24. (változók) p. 95.,
2010. dec. 22. (alpesi fény) p. 95.,
2011. jan. 4. (részleges napfogyatkozás) pp. 95-97.,
2011. febr. 5. (változók) p. 98.,
2011. febr. 7. (változók) p. 98.,
2011. febr. 26. (tűzgömb) p. 99.,
2011. márc. 8. (Discovery űrsikló) p. 99.,
2011. márc. 14. (bolygók) p. 100.,
2011. máj. 6. (változók) p. 100.,
2011. máj. 25/26. (különlegesen tiszta légkör) pp. 100-101.,
2011. jún. 1. (Endeavour űrsikló) p. 101.,
2011. szept. 3. (Garradd üstökös) p. 101.,
2011. szept. 3-6. (szupernóva az M101-ben) p. 102.,
2011. szept. 23-24. (45/P Honda-Mrkos-Pajdusakova üstökös) pp. 102-103.,
2012. márc. 3. (Mars földközelség) p. 103.,
2012. ápr. 22. (Nova Sgr 2012) pp. 102-104.,
2012. aug. 12-13. (Perseidák) pp. 105-106.
Köszönöm a könyv megjelenését és megrendelését!
Keszthelyi Sándor (Köszö)
________________________________
Pécsi Tudományegyetem JUBILEUM 2012-2013
www.jubileum.pte.hu
________________________________________________________________________
A csatolmányként küldött képeket kérjük, méretezd át úgy, hogy a
hosszabbik oldaluk legfeljebb 800 pixeles legyen! Köszönjük!
Általános információk és tanácsok a képbeküldéssel kapcsolatban:
http://meteor.mcse.hu/digitalis_kepek.html
________________________________________________________________________
Leonidak levelezőlista - Észlelő amatőrcsillagászok fóruma
Hozzászólások: Leonidak@mcse.hu
Listakezelő utasítások: Leonidak-request@mcse.hu
Archívum, beállítások:
http://mailman.mcse.hu/mailman/listinfo/leonidak