Tápiómenti levelezőlista archívum
  2024.04.19
 CSILLAGKEP archívum 
 MCSE 
 levelezőlisták 
Dátum: 2008-01-14 18:38:41
Feladó: Kereszty Zsolt - CBO
Tárgy: A Corona Borealis Csillagvizsgáló új CCD képei
Sziasztok!

2008 janár 08-án készítettem az első felvételemet (1 x 10 perc) az SN2007uy
szupernóváról az NGC2770-ben a csillagvzisgáló
új főműszerével és detektorával.
A felvételek közben erős pára, ködösség dolgozott a részletek és a HMG
ellen. Az akkori képen még nem látszódott
egyértelműen az SN2008D szupernóva melyet pár nappal később fedeztek fel.
(azaz ha jól megnézzük a képet, mintha valami
lenne ott, de inkább csak képzelődöm...) Mivel a kép az időjárás miatt nem
túl jól sikerült, ezért terveztem, ha
később jobb lesz az idő ismét visszatérek  erre a témára.

Így is tettem. 2008 január 11-én az első adandó alkalommal, immáron sokkal
ideálisabb körülmények közepette készítettem egy újabb
képet ugyanerről a szueprnóváról, bár akkor még nem tudtam az új SN-ről.
Rögtön feltünt az új csillag ami az első képemen nem látszódott.

Utána néztem a dolognak és konstatálltam, hogy megelőztek.

Így hát ahogy Sárneczky Krisztián, én így én sem fedeztem fel az SN2008D
szupernóvát. Ld. részletesebben: a csilalgászati hírekben.

A kérdéses képemet itt találjátok:

http://kereszty.csillagaszat.hu/sns/2008.htm


A múlt évben elterveztem, hogy készítek egy több órás CCD felvételt az
Rák-ködről, méghozá olyat ami lehetőleg színes és tartalmaz
keskenysávú H-alfa szűrős sávot is. Jelenleg az 5,1 óra exp. időnél tartok,
de okulás képpen közöltem egy 3,7 órás közbenső állapotú
képet is. A jobbik képen a méréseim szerint (az eredeti FITS képen) kb. 22
mg a határfényesség, ami a csillagvizsgáló átlagosan 5 - 5,7 mg-ú
égboltja alól kiváló érték. A részképek 10 perces exp. idejű önáló képek és
mindegyikük adaptív optikával (SBIG AO-7) készült 3 Hz beavatkozási
frekvenciával (mert csak ilyen fényességű guider csillagot lát az autoguider
chip). A sávok: Luminance, H-alfa, G és B. Tervezem további felvételek
készítését.

A képek itt láthatók (a korábbi kép még a 2007-es észleléseknél látható):

http://kereszty.csillagaszat.hu/imaging/ccd.htm

Mindezek mellett közlök egy jó illetve rosszabb égen készült galaxis képet
az NGC2683-ról, szintén itt:

http://kereszty.csillagaszat.hu/imaging/ccd.htm


Jó böngészést kívonok, üdvözlettel:

Kereszty Zsolt
Corona Borealis Csillagvizsgáló, Győrújbarát
WEB: http://kereszty.csillagaszat.hu/
Vissza

  

Index | Aktuális hónap (2024-04)